Batancs Enikő blogger, óvónő. Néhány éve Németországba költözött, ahol ismerkedni kezdett az óvodai neveléssel. Akkora hatással volt rá ez a pedagógia szemlélet, hogy azóta is sok energiát belefektetve hirdeti. Mivel egy óvodai demokratikus nevelés projekten dolgoztunk együtt, ezért nagyon kíváncsiak voltunk a gondolataira. Blogja egy Carl Roges idézettel nyit:
Ha a világot nézem, pesszimistán gondolkodom, de ha embereket nézek, optimista vagyok.
ÚP: Mikor és miért döntöttél úgy, hogy óvodai demokratikus neveléssel kezdesz foglalkozni?
Enikő: Több éve írom az Óvó néni Nyugaton blogot a németországi óvodai tapasztalataimról, ahol a valódi demokratikus neveléssel megismerkedtem. Amikor olyan visszajelzéseket kaptam, hogy „Magyarországon ez elképzelhetetlen”, akkor kezdtem bele igazán a gyermekjogok, a demokratikus nevelés és a participáció „hirdetésébe”. Az első cikkem a ebben a témában az Óvodai Nevelés Szaklap 2021. májusi számában publikáltam. Azòta sem álltam meg, mert hiszem, hogy ez jò dolog és szükség van rá.
ÚP: Milyen elvek és értékek vezérlik az óvodai demokratikus nevelési gyakorlatodat?
Enikő: A demokratikus értékeket képviselem az óvodai nevelés során. Ezek számomra a tolerancia, egyenlőség, véleménynyilvánítás, szólásszabadság.
Legfontosabb elvem az, hogy a gyermekeket elfogadjam úgy, ahogy vannak, hiszen ennek megtapasztalása az, ami az elégedett felnőtté váláshoz szükséges. Amit egyszer Cal Rogers mondott, az a mai napig a mottómmá vált: „A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.”
A gyermekek akkor tanulnak szívesen, ha nyomás nélkül tehetik azt és akkor, ha érzik, hogy az ő véleményük is fontos. Ez is az egyik legfontosabb elvem az óvodai élet során, hogy mindaddig semmi sem kötelező, amíg a gyerekek biztonságban vannak és a helyzetet át lehet szervezni és alakítani. Természetesen motiválom őket a foglalkozásokban való részvételre, de nyomás nélkül igyekszem azt tenni.
ÚP: Milyen szerepet játszik a gyerekek részvétele és döntéshozatala az óvodai tevékenységekben?
Enikő: A pedagógiai kompetenciák egyik fontos eleme a rugalmasság, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyermekekkel igyekszem a legtöbb dolgot megtervezni és megbeszélni, és nem ragaszkodom minden áron az én ötleteimhez. Mondhatni azt is, hogy a gyermekközpontú tervezés átalakult nálam szinte teljesen a gyermekekkel közösen tervezésre. Ez azt jelenti, hogy nem én találom ki, hogy szerintem mi lenne a jó a csoportom számára, hanem megkérdezem őket, hogy ők mit és hogyan szeretnének. A feladatomat a döntéshozatali kíséretben látom és nem a döntések meghozásában.
ÚP: Hogyan biztosítod, hogy minden gyereknek lehetősége legyen kifejezni a véleményét és befolyásolni az óvodai környezetet?
Enikő: Ez egy igazi zsonglőr feladat. Úgy gondolom a legnehezebb, ha 23-25 vagy még több gyermek van egy csoportban, pláne akkor, ha vegyes csoportról beszélünk. Nehéz, de nem lehetetlen feladat, ami megfelelő módszerek és technikák alkalmazásával meg lehet valósítani. Erre egy példa a beszélgetőkör, amikor minden gyermeknek adunk időt a gondolatai kifejezésére az aktuális témában és felszólalhatnak, ha akarnak. Másik példa a „panaszfal” használata, ahol a gyermekek maguk rajzolhatják fel, ha valami tetszik vagy éppen nem tetszik nekik. Ezen kívül tartok kisebb és nagyobb szavazásokat kézfeltartással, kavicsokkal való szavazással, vagy éppen más módszerekkel. Tehát van lehetősége mindenkinek véleményt nyilvánítani, de semmi sem kötelező. A lehetőség adott, a gyermek dönti el, hogy él-e vele vagy sem. Az én pedagógusi feladatom abban rejlik, hogy komolyan vegyem a gyermekek véleményét és átgondoljam, hogy mit kezdjek az információkkal.
ÚP: Milyen módszereket alkalmazol a gyerekek szociális és érzelmi fejlődésének támogatására az óvodai demokratikus nevelés keretében?
Enikő: Mivel a tolerancia az egyik alappillére a demokratikus nevelésnek, így én is toleráns vagyok a gyermekekkel. Úgy gondolom, hogy a példamutatás a legfontosabb. Amennyiben a gyermek megtapasztalja általam, hogy hagyok időt a gondolkodásra, a gondolatai és érzelmei kifejezésére, sőt buzdítom őket az együttgondolkodásra, akkor nagyobb eséllyel lesznek ők is toleránsabbak egymással, hiszen ez lesz számukra a természetes. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a dialógusra. Amikor látom, hogy a gyermek feldúlt, összezavarodott és nem tudja mit kezdjen az óriási érzelmeivel, beszélgetést kezdeményezek és időt szánok rá. Itt újra fontossá válik a pedagógus rugalmassága, hogy abban a pillanatban nem a foglalkozásra vagy játékra, hanem a feldúlt gyermekre és gondjaira koncentrálok. Ezzel is példát mutatok a csoport számára: az a legfontosabb, hogy mindenki jól legyen és nem az, például hogy elkészüljön a homokvár.
ÚP: Hogyan kezeled az esetleges konfliktusokat és problémákat az óvodai demokratikus környezetben?
Enikő: Számomra igen meghatározó volt a demokratikus konfliktuskezelési technikák megtanulása, a Gordon módszer. Én ezt alkalmazom minden konfliktus megelőzésekor és alakulásakor is. Hangsúlyt fektetek a meghallgatásra, amit Gordon „értő figyelemnek” nevez és az „én-üzenetekre”, ami az érzelmeim és gondolataim kifejezése a másik megsértése nélkül. Nem döntőbíró vagyok, nem mondom meg kinek van igaza, vagy derítem ki, hogy ki vette el először a lapátot a polcról. A szerepem a kíséretben van, segítem a gyermekeket a gondjaik megoldásában, én nem adok nekik utasításokat, hogy hogyan kellene megoldani a helyzetet. Sok, nagyon sok időt töltök beszélgetéssel és a gyermekek közötti narrálással konfliktusok esetében, ugyanis sokszor én mondom ki még helyettük a gondolataikat és érzelmeiket. Ez pedig egyfajta közvetett átadása a Gordon módszernek, hiszen ilyenkor is a példámból tanulnak a legtöbbet.
ÚP: Hogyan látod az óvodai demokratikus nevelés hatását a gyerekek önállóságára és együttműködési készségére?
Enikő: A beszélgetések, egymásra figyelés és egymás meghallgatásának az előtérbe helyezése egyértelműen segíti a gyermekek együttműködési képességét, hiszen a gyermekek példából tanulnak. Én sem nyomom el őket nehéz helyzetekben, így azt tanulják meg, hogy egymással türelmesek és érdeklődők legyenek. Megfigyelhető, hogy azok a gyerekek, akiket három éves kortól ezekkel a demokratikus módszerekkel kísérek (nevelek) nap mint nap, bíznak önmagukban és önállóan állnak neki először a legtöbb nehéz feladatnak, mielőtt segítséget kérnének. A hibákat nem rovom fel nekik, hiszen minden hiba egy tanulási lehetőség és erre fel is hívom a figyelmüket, együtt reflektálunk rájuk. Egyértelműen látom, hogy a demokratikus nevelési hozzáállás legjobban az önreflexiós képességet, a szociális képességeket és kompetenciákat fejleszti, ami felnőtt korban elengedhetetlen a harmonikus együttéléshez.
ÚP: Hogyan kapcsolódik az óvodai demokratikus nevelés a gyerekek kognitív fejlődéséhez és tanulásához?
Enikő: Amikor demokratikusan nevelek, akkor megtanítom a gyermekeket érvelni és ok-okozati összefüggéseket átlátni és megérteni. A beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy a gyermek megtanulja meggyőzni a társait, hogy az ő ötlete miért jó. Emellett megtanulják megkérdőjelezni a döntéseket, hiszen egy-egy témát több szemszögből végigjárunk, így fejlődik a kritikai gondolkodási képességük is. Például, ha új óvodai szőnyeget vásárolunk, és arról megkérdezzük a gyerekeket, akkor nem szimplán elmondják, hogy pirosat vagy kéket szeretnének. Megbeszéljük, hogy miért előnyösebb egy világosabb vagy egy sötétebb színű szőnyeg és mivel kell számolni akkor, ha a világosat választjuk. Előre átgondoljuk a takarítással járó feladatokat, amiket lehet, hogy előre meg is tervezünk – hiszen a gyerekeket bevonom abba is, hogy a döntéseknek következményei vannak: a szőnyegválasztásnál például azzal számolni kell, hogy takarítani kell, és ahhoz nekem szükségem lesz segítségre is. Tehát feladatuk lesz vele a jövőben, ha így döntenek. Vagy azt beszéljük meg, hogy le kell venni a váltócipőt is, mielőtt ráülünk…
A demokratikus nevelés tehát nem csak szavazást és közös döntést jelent, hanem a közös feleősségvállalását is.
Az pedig egy igen fejlett kognitív képességet feltételez, hogy tisztában vagyok a döntésnek következményeivel, amit előre átgondolok, hogy számomra a legmegfelelőbb döntést tudjak hozni és ne lepődjek meg a vele járó feladatoktól.
ÚP: Milyen kihívásokkal kell szembenézned az óvodai demokratikus nevelés során, és hogyan kezeled ezeket?
Enikő: Két fő kihívással szembesülök nap mint nap. Az egyik az idő. Az értékes beszélgetésekhez, konfliktusok megoldásához, a gyerekek megkérdezéséhez időre van szükség. Időnk pedig korlátozott. Túl nagy a létszám a csoportokban, túl kevés a pedagógus és túl sok „felülről” elvárt feladatot kell(ene) teljesíteni. A másik kihívás a szülői elvárások. Sok családban teljesen más nevelési elveket folytatnak, ami konfliktushoz vezethet. Több esetben kaptam olyan panaszt a szülőktől, hogy a gyermeke túl sokat vitatkozik otthon és nem azt csinálja amit elvárnak tőle, mert mindig van egy jobb ötlete. Én ennek igazából örülök, mert ez visszajelzés számomra, hogy fejlődik a gyermek önálló gondolkodása és kritikai képessége. Természetesen konfliktusforrás, mert erre sok szülőnek nincs ideje, ők a szófogadó gyermeki viselkedésnek örülnek, mert úgy gördülékenyebben telnek a mindennapok. Én a hosszútávú célt látom a szemem előtt, míg (érthető módon) a szülők egyszerűen zajló napokat szeretnének. Erről többször beszélgettem már fogadóóra keretein belül a szülőkkel. Egy kicsit őket is kísérni kell ezen az úton, hiszen a nevelési nézetek eltérőek lehetnek, és ahhoz, hogy megértsék ezeknek a gyermeki lépéseknek a fontosságát, fel kell fogniuk, mit nyernek hosszú távon azzal, ha hagyják a gyermeket minél több önálló döntést hozni. Természetesen nem kell nekik otthon is így nevelniük, de fontos, hogy megértsék, én miért csinálom így és eldönthetik, hogy kipróbálják-e vagy sem. Nekik is megvan a döntési joguk és rájuk is vonatkozik a hozzáállásom: elfogadom őket úgy, ahogy vannak.
ÚP: Milyen eredményeket és pozitív változásokat tapasztaltál az óvodai demokratikus nevelés alkalmazása során?
Enikő: Mióta igazán komolyan veszem ezt a hozzáállást, és időt fordítok a nehéz helyzetekre is, úgy érzem, hogy kevesebb a csúfolódás és kiközösítés a csoportomban. A gyerekeknek is fontos egymás véleménye és gondolatai. Értik, hogy a csúfolódás rossz érzést vált ki a társukból és igazából erre nincs szükség. Csúfolódás nélkül is lehet azt mondani, hogy „nincs kedvem most veled játszani”, és bár ezt elfogadni fájdalmas lehet, de nem esik olyan rosszul, mintha sértegetnék egymást, és kevesebb az esélye, hogy igazi, nagy veszekedés lesz belőle. Emellett a gyerekek megtanulják a saját határaikat meghúzni, önmagukat kifejezni és kiállni a véleményük mellett. Pontosan tudják, hogy mire van szükségük és hogyan tudják azt kommunikálni a környezetükkel. Nem mondom, hogy nincsenek konfliktusok és nincsenek rossz napok, de érezhetően gördülékenyebben a mindennapok. Nekem is kevesebb a stressz, hiszen a döntéseket közösen hozzuk és a felelősséget közösen vállaljuk, ténylegesen partnerei vagyunk egymásnak – én segítek nekik, ha szükségük van rá, és ők is nekem. Igazi adok-kapok, amiből mindenki profitál.
ÚP: Kiknek ajánlanád az „Én is beleszólhatok a felnőttek dolgába” e-learning képzést?
Enikő: Igazából minden óvodapedagógusnak. Azoknak is, akik nagyon ódzkodnak a szabad gyermeki döntéstől. Hiszem, hogy a képzés végére mindenki megérti, hogy a demokratikus nevelés nem tejhatalmat ad a gyerekeknek és nem a lasseiz-fair nevelést hirdeti. Sokkal inkább a partneri viszonyt és az elfogadó közösségben élést adja át minden jelentkezőnek. A képzés végére megérti mindenki, hogy egy demokratikusan működő ország valódi működéséhez elengedhetetlenül fontos az erre való tudatos nevelés, már egészen óvodás kortól is, Mi, óvodapedagógusok nagyon sokat tehetünk azért, hogy a környezetünk még demokratikusabbá váljon.
Ez a képzés valóban olyan tudást ad, amiről a főiskolán nem, vagy csak keveset tanultak a résztvevők. Ezért is gondolom azt, hogy a képzés egyedi, olyan gondolkodást indít el és olyan ingereket ad, ami ténylegesen megváltoztathatja az óvodai mindennapokat.
