Charter Ambassadorok lettünk!

Hogy mik?

Március elején tartották Brüsszelben a Helyi Ifjúsági Munka Európai Chartája nagyköveteinek képzését. Mivel van némi kapcsolódásunk az ifjúsági munkához – hiszen részt vettünk a Democracy Reloading projekt workshopján, tartottunk képzést önkormányzati dolgozóknak és civil szervezetek munkatársainak az ifjúsági munka fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban, illetve a tervek szerint támogatói munkában kezdünk önkormányzatok ifjúsági stratégiájának kidolgozásában –, ezért fontosnak éreztük, hogy elutazzunk Belgiumba.

A munka fókuszában a „Helyi Ifjúsági Munka Európai Chartájának” megismerés állt, illetve azoknak a lehetőségeknek a feltárása, hogy a Charta irányelveit hogyan tudják az ifjúsággal foglalkozó szakemberek a munkájukba integrálni. Hiszen, ahogy a szöveg első mondata is jelzi: „A demokratikus társadalomnak szüksége van a fiatalok hangjára és aktív részvételére.”

A Charta meghatározza, hogy melyek az ifjúsági munka alapelvei, hogy milyen szakpolitika mentén kell annak szerveződnie, de rámutat például a szükségletekre is.

A CHARTA MAGYAR NYELVEN ELÉRHETŐ ITT.

A képzés során sokat foglalkoztunk azzal, hogy milyen kihívásokkal néz szembe napjainkban az ifjúsági munka, hogyan lehet ösztönözni a fiatalokat az aktív közösségi, esetleg társadalmi életre, hogyan lehet esetleg őket bevonni a döntéshozatalba.

A közös munka egyik legérdekesebb epizódja az volt, amikor komolyabban megismerkedtünk a Changemakers Kittel, ami tulajdonképpen egy önfeljesztő online felület. Az érdeklődő a regisztráció után öt témában indulhat útnak az ifjúsági munkához kapcsolódóan (youth workers, quality development, youth work policy, organisation and practice, core principles of youth work). A felület egyik hátránya, hogy csak angolul érhető el, de rengeteg gondolatébresztő információt lehet találni rajta, ami rendkívül hasznos az ifjúsági munkával kapcsolatban.

One thought on “Charter Ambassadorok lettünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük