Robotélmény robot nélkül? – Az első lépések

Amikor a robotikáról, vagy a robotok használatáról beszélünk az oktatásban, sokszor felmerül az a probléma, hogy az oktatási robotok sok pénzbe kerülnek, az iskoláknak pedig jellemzően nincs forrásuk ezek beszerzésére. Természetesen ez óriási probléma, ideális lenne, ha minden oktatási intézmény rendelkezne néhány egyszerű padlórobottal, amit a pedagógusok használni tudnának. Azonban a robotélmény kialakításához, vagy a kódolással kapcsolatos gondolkodás feljleszéséhez valójában nem is kellenek technológiai eszközök. (Persze nagyon jó ha vannak ilyenek!)

(Cikkünk Majzik Tamás által fejlesztett „Robotélmény kisiskoláskorban” – Robotika az általános iskolai oktatásban, 30 órás akkreditált továbbképzés pedagógusok számára alapján készült.)

Mielőtt bármilyen padlórobotot bevinnénk az osztályunkba, csoportunkba, érdemes foglalkozni a téma hangulati előkészítésével. Beszélgessünk velük azokról a robotokról, amelyekkel a hétköznapokban is találkozhatnak: a robotporszívó és a robotfűnyíró egyre több háztartásban előfordul. Több rajzfilm és animációs film is foglalkozott a robotok világával, hallgassuk meg az élményeiket ezekről. A Roger, az űrjárőr című animációs sorozat egyik epizódját megnézhetjük a gyerekekkel, mivel hangulatilag jól előkészíti a témát. Ha több időnk van rá, akkor a Disney által készített WALL-E-t is megtekinthetjük az osztályunkkal, csoportunkkal. Fontos, hogy szánjunk időt az alkotások megbeszélésre.  A téma előkészítése tanulói kiselőadásokkal is kezdődhet, főleg, ha 3-4. osztályban tanítunk. A vállalkozó gyerekek plakátot készíthetnek egy otthoni robotikai eszközről, vagy egy robotok világával foglalkozó animációs filmről, majd ezeket bemutathatják az osztálynak. A vizuális kultúra és a technika és tervezés tantárgyak keretében is elő lehet készíteni a robotokkal végzett tevékenységeket. A gyerekekkel rajzolhatunk, festhetünk robotokat, vagy különböző anyagokból el is készíthetjük ezeket. Remek projektfeladat egy nagyobb méretű robot megépítése kartondobozokból és egyéb anyagokból.

A téma hangulati bevezetése, a motiváció felkeltése után érdemes robotok nélküli cselekvésekkel, játékos feladatokkal előkészíteni a robotikai eszközökkel támogatott tevékenységek elindítását.  Az alábbiakban olyan kódolással kapcsolatos feladatokról lesz szó, amelyek robotok, számítógép és okoseszköz nélkül végezhetők. Ezeket unplugged feladatoknak hívjuk. Az alsó tagozatban használható unplugged feladatok célja a kódoláshoz szükséges készségek, képességek, attitűdök kialakítása, miközben lehetőséget adnak a testmozgásra, a játékra és a társakkal történő kommunikációra. A legtöbb unplugged feladat nem kapcsolódik szorosan egy-egy tantárgyhoz, a robotokhoz hasonlóan bármelyik műveltségi terület keretében kipróbálhatjuk ezeket.

JÁTÉK! – Mi vagyunk a robtok!

Ebben a játékban egy robot bőrébe bújnak a gyerekek. Párban játsszuk: a páros egyik tagja lesz a robot, a másik a programozó. A robot felvesz egy láthatósági mellényt, vagy egy pólót, amelynek a hátuljára iránygombokat (nyilakat) rajzoltunk/ragasztottunk (előre, hátra, jobbra, balra).

– Ha az előre nyilat nyomja meg a programozó a párja hátán, akkor 1 lépést előre halad a robot.

– Ha a hátra nyilat érinti meg, akkor 1 lépést hátra tesz.

– A jobbra nyíllal 90 fokkal jobbra fordul.

– A balra nyíllal 90 fokkal balra.

Fontos, hogy a jobbra- és balra parancsokkal csak elfordul a robot, de nem lép! Jelöljünk ki egy elérendő célt a programozó számára (pl.: egy plüssfigura), ahova előre betáplált parancsok segítségével el kell juttatnia a robotot. A programozó megadja a parancsokat (pl.: előre, előre, jobbra, előre, előre) a robot pedig végrehajtja ezeket. Ha elsőre nem sikerül a helyes kódsort használni, próbálja meg újra.

Játékok – Mozgás kódokkal

Ebben a játékban a pedagógus kódkártyákat mutat a gyerekeknek, amelyeken egy-egy ábra látható. Például a kenguru kód jelentheti a felugrást, a gomba a leguggolást, az óriás a karok magasba emelését stb. Kezdetben csak kódonként hajtsák végre az utasításokat, később már 3-5 kódsoros feladatot is adhatunk a diákoknak. Ez a feladat jól alkalmazható testnevelés órán, de a többi tantárgy esetében is használhatjuk átmozgató, frissítő játéknak. Magyarórán kipróbálva ezt a játékot a kódok ábrái az adott olvasmányhoz kapcsolódhatnak (pl.: mesében előforduló tárgyak, szereplők). Így a játékos kódolás mellett az óra témáját is bevezetjük.

Az alábbi videóban pedig egy egyszerű, kódolással kapcsolatos játékot nézhet meg, amihez nem kell más, pusztán néhány szines nyíl, és egy négyzetrácsos pálya!

Ha érdeklődik a robotika iránt, tekintse meg „Robotélmény kisiskoláskorban” – Robotika az általános iskolai oktatásban, 30 órás akkreditált továbbképzés pedagógusok számára képzésünket!

Vélemény, hozzászólás?