Tanárnak lenni sajátos létállapot. Sokszor szabadidőmben is azon kapom magam, hogy olyan dolgokon töprengek, amiken nem biztos, hogy egy pék, építész vagy orvos töprengeni szokott.
Ezek a “hobbimerengések” vezettek el engem a konstruktivista pedagógiához, mert nagyon szerettem volna választ találni arra a kérdésre, ami a munkám hatékonyságának, így a személyes jóllétemnek is egy fokmérője: Hogyan alakul ki a tudás diákjaim fejében?
Persze a 2000-es évek első felében már beszélgettünk erről az egyetemen, de akkor még nagyon távolinak és értelmezhetetlennek tűnt, hiszen nem volt gyakorlatom. Előszedtem és elolvastam hát Nahalka István írásait a témában,
„A konstruktivizmus a tanulást nem a tudás átvitelének, hanem a tudás konstruálásának, azaz egy aktív folyamatnak tartja. Ennek legfontosabb mozzanata, hogy a tanuló meglévő, rendszerezett ismereteinek segítségével értelmezi az új információt. A konstruktivista szemlélet szerint a tanuló nemcsak befogadja a tudást, hanem létrehozza azt korábban megszerzett ismeretei alapján.” (Virág, 2013)
Úgy éreztem, a hétköznapokban ennél gyakorlatiasabb, konkrétabb iránymutatásra is szükségem van, ha a töprengések után be is építeném a megismert gondolatokat a praxisomba.
Volt szerencsém már középiskolában, aztán az egyetemen is Pethőné Nagy Csilla és Priskinné Rízner Erika óráit látogatnom, így hamar megtaláltam azt a bizonyos gyakorlati fogódzót: az ún. RJR-modellt.
Az RJR egybetűszó:
- a ráhangolódás (vagy felidézés)
- a jelentésteremtés (vagy jelentéstulajdonítás)
- és a reflektálás fázisának rövidítése.
A ráhangolódás fázisában a tanulók először aktívan felidézik a témáról való tudásukat. Ennek a lépésnek kiemelt jelentősége van, hiszen minden maradandó tudást a már meglévő és megértett ismeretek kontextusába ágyazzuk be.
A jelentésteremtés során a tanuló megismerkedik az új információkkal. A fázis legfontosabb célja, hogy fenntartsa a felidézési fázisban kialakult figyelmet és segítse a tanulókat a bennük zajló megértési folyamat nyomon követésében.
A reflektálás során szilárdítják meg az újonnan tanult ismereteket, és aktívan alakítják gondolkodásuk elméleti keretét az új gondolatok befogadása céljából. Cél, hogy a tanulók saját nyelvükön fogalmazzák meg azokat az új gondolatokat, információkat, amelyekkel találkoztak. Ez teszi lehetővé az új gondolati sémák létrejöttét.
Mire jó, ha ez alapján építjük fel óráinkat?
A tanórák ezen modell mentén való felépítése:
– fejleszti a kritikai gondolkodást,
– lehetővé teszi az interaktív tanulást,
– megfelelő kontextusba ágyazza az új ismereteket,
– teret enged a kortárstanításnak,
– végigvezetheti tanulóikat a tanulás folyamatán,
– különböző tanulási tapasztalatok megszerzésére nyújthat lehetőséget,
– aktivizálhatja a diákok gondolkodását,
– alkalmat teremthet gazdag vitára,
– motiválhatja a tanuló tanulási folyamatát,
– aktívan foglalkoztathatja a tanulót a tanulási folyamatban,
– ösztönözheti a változást,
– ösztönözheti az elemző értékelést,
– megismertetheti a tanulókat a különböző véleményekkel,
– segíthet a tanulóknak abban, hogy rátaláljanak saját kérdéseikre,
– támogathatja az önkifejezést,
– biztosíthatja, hogy a tanulók feldolgozzák az információt. (Pethőné, 2005)
Ezt a struktúrát pedig számtalan reflektív és interaktív tanulási technika támogatja, melyek valóban a gyakorlatban mutatják meg, hogyan építhetünk fel olyan foglalkozásokat, melyek az ismeret „szimpla” átadása helyett a tudás konstruálására vagy annak segítésére helyezik a hangsúlyt.
Ezek a technikák lehetőséget teremtenek a ráhangolódás, jelentésteremtés vagy épp reflektálás fázisában történő interakciókra és (ön)reflexiókra egyaránt. Számomra annyira hatékonynak bizonyult ez a koncepció a tudásépítés kapcsán, hogy inspirációimat digitális eszközökkel megspékelve leírtam egy akkreditált e-learning tanárképzésben, mely elérhető most bevezető áron.
